5.rész- Avoid

Halihó!:)
Meghoztam az 5.részt!:) Ebbe most nem lesz semmi fantasy, ugyanis a múltkori részben volt egy kicsi.:) De azért remélem, hogy ez is elnyeri a tetszéseteket és kapok egy-pár komit!:) Ezzel a képpel kívánok nektek jó olvasást!:) <3 :

Az a mosoly :D

-Louis szemszöge-

Egész éjszaka Harry-t kerestük. Nagyon megijesztett, amikor lerohant a színpadról. Tudom, hogy zaklatott volt, de még sosem csinált ilyet és nem is hittem volna, hogy képes ilyenre. Legszívesebben én is utána rohantam volna, de nem tehettem meg. Szerencsére utána rögtön véget ért ez a borzalmas interjú és rohanhattuk keresni Hazzát. Csakhogy nem ment olyan könnyen, ugyanis állandóan rajongók ezrei rohantak utánunk, állítottak meg, kértek közös képet, puszit vagy autogramot. Most idegesítettek először, egyébként is ideges voltam, mert féltem, hogy Harry megint a kocsmákat célozta meg. És igazam lett. Egy kocsma előtt találtunk rá teljesen kiütve. Volt egy lila folt a szeme alatt, ami arra utal, hogy megütötték. Gondolom megint azért, mert rámozdult valamelyik pasi csajára. Nem lepne meg, ha így történt volna. Bármennyire is akartam rá haragudni, nem tudtam. A legjobb barátom, ismerem és tudom, hogy miken ment/megy keresztül. Tudom, hogy milyen az, amikor teljesen össze vagy zavarodva, nem tudod, hogy mit tegyél vagy, hogy mit is érzel. Ezért inkább megfutamodsz a gondok elől, elmenekülsz. Harry menekvése ilyen szempontból az alkohol és mindig is az volt. Felrángattuk a földről és belegyömöszöltük a fekete limuzinba, amivel időközben megérkezett Paul. Nagyon dühös volt. Nem csodálom, holnap turné és egy ilyen incidenssel nem túl jó "kezdeni". Holnap minden címlapon ez lesz a téma, ez előre meg van jósolva.

*Másnap*

-Skylar szemszöge-

Hajnali 4-kor keltem, ugyanis fél 6-ra itt vannak értem. Nem fogok Harry-hez szólni, bár félek, ha meglátom nem fogom tudni megállni, hogy el ne röhögjem magam, miközben magam elé képzelem őt páncélban.
Gyorsan kiugrottam az ágyból és nekiálltam pakolni, ugyanis tegnap ezt az "apró" dolgot elfelejtettem. Bedobáltam minden ruhámat és táncruhámat, neszeszert, hajsütővasat, hajlakkot (bár ezekre úgyse lesz szükség a sminkesek miatt), kispárnát és Snowy-t a jegesmedvémet (jól van, sose növünk fel eléggé). Beledobáltam még pár dolgot a táskámba, majd becipzároztam. Olyan helyekre megyünk először, ahol meleg az idő, ezért egy nyári ruhát vettem föl:

Reméltem, hogy nem lesz túl rövid, de csak ez volt, ugyanis a többi elpakoltam a másik részét pedig Sarah elcsórta. Lerohantam a konyhába, ahol csináltam magamnak egy tejeskávét, majd elvettem egy darab almát a kosárból és elkezdtem az újságot olvasni. Megakadt a szemem a "nap fősztoriján" és elkezdtem olvasni:
"Harry Styles (19) tegnap az Ellen Degeneres Show-ban való fellépés közben lerohant a színpadról. Senki sem tudja, hogy mi késztethette őt erre a cselekedetre. Annyit állapítottak meg, hogy utána nem sokkal később a One Direction többi tagja talált rá egy kocsma előtt, teljesen kiütve. A sajtó még nyomoz, hogy vajon mi történhetett valójában a fiatal tinisztárral..."
Úgy meglepődtem, hogy kiesett a kezemből a kávés csésze és apró darabokra tört. Idegese, remegő kezekkel kezdtem el felszedegetni az apró darabokat, de mivel nem figyeltem oda teljesen egy csomó helyen felsértette a kezemet. Remek, még ez is. Vajon Harry miért tette ezt? Olyan önző vagyok.. Tegnap nem néztem a Show-t, mert besértődtem azon, hogy Harry nem magabiztosan mondta azt, hogy nincs senkije. Nem azért kapcsoltam be. Egyébként is mi közöm van ehhez? A szerelmi életéhez? Semmi. Így nem tudtam meg, hogy mi lett az apukás sztorival. Áh, mindegy. Akkor sem fogok vele foglalkozni. Majd elkerülöm és ha hozzám szól flegma leszek vele, vagy nem válaszolok. Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy elfelejtsem és megszüntessem az érzéseimet iránta. Dudáltak. Ők azok. Kinyitottam az ajtót és egy fekete limó állt a ház előtt. Ez egy kicsit lefagyasztott, erre nem gondoltam volna, bár természetes. Intettem egyet, hogy mindjárt jövök aztán felrohantam, adtam egy puszit az alvó Sarah-nak és hagytam neki egy cetlit az ágya mellet. Majd megfogva a táskámat odasétáltam az autóhoz. Paul és Louis ugrottak ki belőle. 
-Szia Sky!-ölelt át Lou. Nevetve viszonoztam, majd elindultam a csomagtartóhoz, hogy betegyem a cuccom, de ekkor Paul megállított.
-Ugye csak viccelsz?-mosolygott, majd kikapta a kezemből és betuszkolta a tömött helyre. Eközben Louis besegített a kocsiba, bármennyire is tiltakoztam, hogy megy egyedül is. Igazán udvarias. A fiúk mind egy puszival üdvözöltek, de Hazzához nem hajoltam oda és ő se közelített. Na, jól állunk. Ő is utál? Nagyszerű. De ez miért is zavar engem? 
Viszont nem kerülhette el a figyelmemet, hogy egy hatalmas monokli van a szeme alatt és, hogy kerüli a tekintetemet. Mintha ott se lennék. Lazán megvontam a vállam és a többiek felé fordultam, akik mind megdicsérték a szerelésemet. Fél órával később meg is érkeztünk a repülőtérre. Olyan valamivel találkoztam, amit még sohasem tapasztaltam eddigi életem során. Persze nekem is vannak rajongóim, de nem beteges, visítozó, bőgő, erőszakos, agyonsminkelt csajok. Elfintorodtam, ahogyan körbevették a kocsit és még csak nem is lehetett kinyitni a kocsiajtót. 
-Sky?-fordult felém Zayn.
-Hm?-kérdeztem kissé ideges hangon.
-Ez fájni fog.
-Mi?-kérdeztem értetlenül. Nem kellett sokáig várnom a válaszra, ugyanis a következő pillanatban nyílt az ajtó és mivel én voltam a szélén kirángattak belőle. Igen, a rajongók. ütöttek, ott ahol tudtak és közben olyanokat kiabáltak, hogy "Nem veheted el tőlünk őket!", "Mit kerestél a kocsiban?", "Te kis ribanc!", "Jé, ez nem Skylar Michigan? Na mindegy, kinyírni"...Ilyen dolgokat vágtak hozzám, miközben visítoztak, bőgtek, ütöttek, pofon csaptak, tépkedek. Levegőt sem bírtam venni, vagy rájuk szólni sem volt erőm. Csak vártam, gondolván, hogy úgy is vége lesz valamikor. Egy erős kar rángatott ki a csatatérről. Amikor megláttam ki az, nem hittem a szememnek. Harry volt.
-Hát téged mindig meg kell menteni?-kérdezte játékosan, de aztán, mintha csak eszébe jutott volna valami, komolyra változott az arca és egy flegma "Gyere utánam-mal" ott is hagyott, én meg rohanhattam. Na ki után? Ja, Harry Styles után. Egy pont oda.
A magángépen esett le, hogy tulajdonképpen milyen jó dolog is egy magángép. Nem zaklatnak, azt csinálsz, amit akarsz, nyugis, tágas és a WC kitűnő kifogás, arra, ha valakivel nem akarsz szóba állni. Tehát, végig a WC-n csöveztem és újra megcsináltam a hajamat. Ugyanis kitéptek belőle egy tincset. Vadócok. Ha csak rájuk gondolok is felfordul a gyomrom. Hamarosan le is szálltunk Nevadában. Nem értem, hogy miért kellett géppel jönnünk idáig, hisz itt van a szomszédban. Na jó, ezt inkább nem firtatom, ők sztárok azt csinálnak, amit akarnak. Egy újabb reptér. Na  nehogy már!
-Nyugi, most nem hagyunk!-karolt át Louis, mire hálásan rámosolyogtam.
-Köszi, az jó lesz.-nevettem el magam és elindultunk a hosszú folyosón. Útközben összetalálkoztunk David-el, aki barátságosan megölelt és átkarolt, majd úgy mentünk tovább. Itt már több biztonsági őrrel voltunk védve, így ki tudtunk osonni a limóhoz. Leültem Lou mellé, David pedig mellém. Mi baja van? Miért ölelget és ér hozzám mostanában annyiszor? Újra átkarolt és közben egy szúrós pillantást vetett Harry felé, aki az előbb, mintha...nem, az lehetetlen. Engem figyelt volna? Elkezdtek szemezni. Mi folyik itt? Még nem mertem rákérdezni. 
Megérkeztünk a koncert helyszínére, ahol kiszálltunk és gyorsan bementünk a backtage-be, mindenki az öltözőkbe. Viszont volt egy kis gond. Ez egy kis színpad, egy kis aréna, és hát, egy öltözőm volt a fiúkkal.
-Na ne! Én nem öltözöm velük egy helyiségben!tiltakoztam, miközben Dave próbált nyugtatni. Vagy hát nem teljesen, mert jött a szokásos dumájával:
-Fel akarsz lépni? Akkor fogadd el ami van!-ordított és betuszkolt az öltözőbe. A fiúk furán néztek rám, én pedig egy nagy sóhaj kíséretében elfoglaltam az egyik széket és keresgéltem a fellépő ruháimat a táskámban. Ruhás próba elsőre. Hát ez csodálatos. 
-Melyik dallal kezdünk?-kérdeztem.
-Tell me a lie!-kiáltozták én pedig egy bólintással jeleztem, hogy "oké". Bementem a fürdőbe, ahol magamra kapkodtam a ruhákat és visszamentem az öltözőbe. A látvány ami fogadott nem volt minden napi, ugyanis a One Direction mind az öt tagja egy szál alsógatyában állt a szemem előtt. Kuncogtam egy jót magamban, az arckifejezésüket látva. Akaratlanul is megakadt a szemem Harry felsőtestén. Kockás hasán, a tetkóin, a nyakának ívén, minden egyes részén a testének. Megszédültem. Jézusom, mi történik velem? Megráztam a fejemet és kiléptem az öltözőből. Kisétáltam a színpadra és szemügyre vettem. Valóban nem volt túl nagy, de azért kicsinek se lehetett volna nevezni. Gondoltam, hogy gyakorlok egy kicsit, ezért nekiálltam a koreográfiámnak, egyedül a színpadon. Táncolok. Az az érzés leírhatatlan, csak szárnyalok a boldogságtól. Éreztem, hogy figyel valaki. Megálltam és a színpad széléhez pillantottam. Már nem volt ott senkit, de még láttam a göndör fürtöket, ahogy elsuhannak a színfalak mögött. Elmosolyodtam. Nem tudom, hogy miért vált ki belőlem ez a fiú ilyen érzéseket, de az biztos, hogy nagyon irritáló. Időközben megérkezett a banda többi tagja is. Kezdődhetett a gyakorlás.

-Harry szemszöge-

Egy nagyon élvezetes koncertet tudhatunk magunk mögött. Ez hatalmas önbizalomlöketet adott a továbbiakra. Mindenki azt csinálta amit szeret. Mi énekeltünk, a rajongók velünk énekeltek és Sky pedig táncolt. Minden tökéletes volt. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehezen esik majd Sky-tól eltávolodni. Nem fog menni, érzem. Képtelen vagyok rá, mert ha nem látom minden nap minden egyes percében, hiányérzetem van. nem vagyok szerelmes, hisz nem ismerem, de vonzódom hozzá. Ezt már belátom. Amikor koncert előtt a színpadon láttam egyedül, táncolni, a szívem hevesebben vert, elpirultam és csak mosolyogtam megállás nélkül. Csodálatosan táncol, megdobogtatja az ember szívét. Ez olyan, mint amikor egy énekes minden érzelmét beleteszi a dalba, csak ő a  mozdulataiba teszi bele ugyanezt. 
Érzem, hogy ez a turné közelebb fog minket repíteni egymáshoz és talán majd ő is jobban megnyílik felém. Megismerhetem és...most csak ennyit szeretnék. Megtudni, hogy ki ő valójában, mert nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy valahonnan nagyon ismerős nekem...